Hírek
2016. Március 17. 07:36, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Idén is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

\"Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020\" keretében idén is folytatódik az országjárás; egy szűrőkamion segítségével kétszáz helyszínen lehet majd részt venni a különböző vizsgálatokon
- közölte a program kommunikációs ügynöksége az MTI-vel. A szűrőprogram célja változatlan, továbbra is lehetőséget kíván biztosítani a lakosságnak kortól, lakhelytől és foglalkozástól függetlenül a szűréseken való részvételre, hiszen nagyon fontos, hogy az emberek minél hamarabb szembesüljenek egészségi állapotukkal, és ha kell, változtassanak az életmódjukon.
A közlemény szerint az elmúlt hat évben több mint ezer helyszínen, négymilliónál is több vizsgálatot végeztek a speciális szűrőállomáson megjelent több százezer embernél.
Az eddigi vizsgálatok statisztikáiból kiderült, hogy a nők 68, míg a férfiak 55 százaléka jár rendszeres szűrővizsgálatra. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a megkérdezettek mintegy 13-35 százaléka még sosem vette igénybe a laboratóriumi, vagy a szakorvosi szolgáltatást.
A daganatos megbetegedések a lakosság 43 százalékát, az anyagcsere betegségek pedig 39 százalékát érintik. A középkorúak esetében a vastagbéldaganat rizikó tesztjének eredménye 20 százalékuknál mutatott jelentős kockázatot. A szívinfarktus és a szélütés egyik legfontosabb rizikófaktora a magasvérnyomás, a nők 22,46 százaléka, illetve a férfiak 22,7 százaléka tudott arról, hogy magas vérnyomás betegségben szenved, ugyanakkor 5,9 százalék, illetve 5 százalék volt az ismert cukorbetegek aránya.
A rizikó felmérési kérdőív kitöltése során az is kiderült, hogy a szűrésen résztvevők valamivel több, mint 20 százaléka dohányzik. A válaszok alapján kiderült az is, hogy a megkérdezettek 80 százaléka nem is gondol arra, hogy letegye a cigarettát. Ismertté vált az is, hogy egyre többen érzik fontosnak a rendszeres testmozgást, a férfiak közel 60, a nők mintegy 50 százaléka iktatja be a sporttevékenységet napi szinten életébe.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 18. 09:47, péntek | Belföld
ÉKM: jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése
Jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése, a beruházás az elmúlt 100 év legjelentősebb budapesti vasútfejlesztése
2025. Április 18. 09:46, péntek | Belföld
NAV: érdemes minél előbb kiegészíteni bevallásukat azoknak, akiknek visszajár adó
2025. Április 18. 09:45, péntek | Belföld
Meteorológia: Mezőkovácsházán 30,6 Celsius-fok volt csütörtök délután
Csütörtökön először haladta meg a hőmérséklet Magyarországon ebben az évben a 30 Celsius-fokot - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
2025. Április 18. 09:44, péntek | Belföld
Kora nyárias időjárás várható a húsvéti hosszú hétvégén
Nagypénteken még több hullámban várható zápor, zivatar és a hőmérséklet is kissé visszaesik, de ezt követően nagyrészt napos, kora nyárias idő várható a húsvéti hosszú hétvégén, 20-26 Celsius-fok feletti maximumokkal